Minap egy kedves ismerősömmel beszélgettünk a felújításokról. Eszembe is jutottak a saját szép emlékeim.
Saját felújításon is túl vagyunk már 1-2-n. Azok is mindig jók. Pl. - nem konkrétan felújítás, de ide kapcsolódik - amikor 3 óra izzadás után rájössz, h nem vette fel a kívánt kanapé-formát az IKEA-s kanapé. Pedig 43 fiók és 14 asztal+szekrényke+polc után azt hiszed, mindent tudsz az IKEA-ról. Kurvaanyázol egyet, h pont a kanapéból hagyták ki a kis praktikus összeszerelési útmutatójukat és, h pont a kanapénál tértek el az "egyféle facsavart mindenhova" sztenderdtől. Aztán este 10-kor, amikor már feladtad, akkor megtalálod az útmutatót, a kanapé egyik háttámasz párnájába csomagolva. Oh, this is the ef.
A kedvenc felújítós történetek leginkább Feri haveromhoz kapcsolódnak, aki a sportbajusz utolsó nagy rajongója volt, amíg nem sikerült rábeszélni egy James Hettfield-es harcsás innovációra. Feri ugyanis vett egy kissé leharcolt házat az agglomerációban, Alsópagonyban 3 éve. Azóta a "low budget" és a "DIY" (do it yourself) módszerével épül-szépül a ház. A low budget elvébe belefér a klasszikus kádári értelemben vett "kaláka" módszer: egy jó program, sportesemény részt venni a munkálatokban.
Az első ilyen esemény két hétvégés issue volt. Ebből az első munkafázis - kémény szétbézése pöröllyel viking harcoshoz méltó dicső tett és jó móka volt.
Aztán következett a tető reparálása. Hullámpala tetőt foltozni úgy kell, h egy újabb hpala darabot teszel afelé, ahol lyukas. Ehhez jött Józsi, a tetőfedő mester, aki a low budget jegyében 2 000 Ft-ért és egy láda sörért vállalta a munkát. A láda sör el is fogyott estig. Józsi a tetőn dolgozott, igazgatta az elhelyezendő hullámpalát, nekünk a padláson belülről kellett megfúrnunk a megfelelő ponton belülről a régi hullámpalát.
Hát persze, h a nagydarabnak (nekem) kellett megfúrnom (Nem vagyok kövér, csak erős csontú.), mert a többieknek nem ment. Ezzel csak néhány gond volt.
Az első tériszonyom. Fel kellett állni egy gerendára, és nem volt szabad kapaszkodni, mert mindkét kézzel tolni kellett a fúrógépet.
A második a késő szeptemberi alkalom ellenére 50 fokos padlástér volt.
A harmadik a kémény szétcseszése miatti porfelhő volt, ami egyfelől szilikózist, másrészt alacsony látótávolságot okozott. Ez utóbbit fokozta a félhomály. Pedig a látás fontos. Amikor Józsi a tetőről kiabálja, h "na itten fúrjá bazmeg", akkor nehéz. Még akkor sem könnyebb, amikor lekopogja a palán, h "dehát mondom, h ehun kő fúrjad a tetőt, bazmeg". A praktikum az volt, h a tető apró résein, lyukain átdugott egy szöget és ahhoz képest tájolta be, h merre az arra. Namost félhomályos, poros padláson a szürke palalemezen átdugott fémszürke szöget meglelni csak az erő segítségével lehetett. De megvolt, megcsináltuk.
Közben persze láncban kellett dohányozni, mert a padláson a kémények szétkapása és a fúrás okozta rezgések miatt extázisba estek a darazsak, akik a szeptember végi napon már a téli hibernálásra készültek volna legszívesebben, erre idiótákkal kellett harcolniuk a territórium, meg az anyakirálynő védelmében. Távoltartásuk praktikus módszere fúrás közben a láncdohányzás, egyéb esetekben az őrült kapálózás és a púrhab-ágyúval való irányított csapások bevetése.
De ezzel egy nap alatt meg is voltunk. A másik munkafázishoz kellett 3 nap, ezért a két hétvége. Ez egy garázsépítés volt. Hogyan tudunk kihozni egy garázst 200 000 Ft-ból? Hát úgy, h csinálunk egy beton alapot, amire az autó fel tud állni, vasból egy vázalást a beton alapra, majd az egészet beburkoljuk műanyag hullámlemezekkel. Kb ilyet kapunk, csak kevésbé szépet, meg oldalfalak nélkül.
Eccerű, mi? hát, három éve nem fejeztük be.
Tönkrement pl. a betonkeverő. Józsi, a tetőfedő mester annyira hitelesen érvelt a "kiégett a kondenzátor, bazmeg, tik ehhez nem érthessetek má" meggyőződése mellett, h hát el kellett autózni a 10 km-re lévő tecsóba kondenzátorért. Persze, nem az volt a gond. Ekkor két alternatívát találtunk ki:
1) Józsi ötlete: "akkó leégett, mer nem jó raktad a cementet, újra kő tekercselni a motrot".
2) Feri ötlete - kölcsönkérni egy másik betonkeverőt.
Józsi ötletét elvetettük, a másiknál maradtunk. Neki is láttunk a munkálatoknak. Egy probléma maradt csak: elfogyott a sóder. Emiatt a maradékot Feri vmikor kézzel kikevert betonból rakta le. Ami sokkal szarabb minőségű. Azóta eltelt két tél, egyéb sürgős munkálatok és egy válás miatt a garázs többi részéből csak hat darab függőleges acél tartóidom elhelyezésére került sor, az idő vasfoga kikezdte a betont, meg a használat miatt. Oda áll be Feri a püspöklila régi szvifttel (azúrkék kárpittal). Nem azt a részt kezdte ki persze a jégdilatáció, meg az áthajtó szuzuki, amit betonkeverővel előállított betonból raktunk össze, hanem a kézzel kevert - ezért levegős, buborékos, kevésbé konzisztens - részt. Ez a jelenlegi helyzet.
Voltak persze a már említett egyéb munkálatok is. Voltam pl. linóleumozni, ahol négyen dolgoztunk: egy könyvelő, egy geográfus bankkártyakibocsátási-operátor, meg egy földrajztanár banki szakügyintéző, és egy bútorasztalos. Egy teljesen szabálytalan formájú sok-szögű, görbe falú szobát kellett lelinóleumozni, nem Lenin mauzólaumát lelinóleumozni. Itt a gyakorlat hiányzott, az önmagunkhoz képest pontos mérésekkel sem tudtuk volna kivágni a pontos formákat. Talán az iterálás lett volna az üdvözítő? Meglehet, hiszen így mindig egy keveset vágtunk volna le a linóból, amíg a kért formához esztétikailag sem elhanyagolható szinten hasonlító állapothoz nem értünk volna. Na, ekkor értettem meg, mi a konvergencia: vmit közelítesz, d soha nem éred el...
Egy másik kedvencem pl. a tavalyi ablakozás volt. Előtte egy falat kellett kibontani, amit a tervben megszabott időtartam alatt és a terv ellenére nélkülünk végzett el Ty. Rudi kollégánk, akitől 2 héttel a felújítás előtt költözött el a felesége. Csak azt nem értem, miért kell annyit káromkodni, a már említett viking pörölyharc közben, amikor tudvalevő, h ilyenkor Odinhoz kell hősi énekeket (a mára már pejoratív értelmű szóvá vált Eddákat) énekelni, a black metal sámán-sziszegés, ork-hörgés, szellemek általi megszállás okozta sikoltozás megengedett.
A fal kibontása után újra kellett rakni a falat itong elemekből, kihagyva az ablak és a teraszajtó helyét. Itt engedjétek meg megjegyezni, h ez is kéthétvégés történet volt. Ebből cca. 30 perc lett volna a pontos mérések (nyílászárók tokmérete, libella használatával szabályos falsíkok megállapítása) és számítások (mekkora helyet hagyjunk ki falazás során) elvégzése. Nem történt meg.
Így esett, h a teraszajtó és az ablak közötti oszlop függőleges síkjait nézve (oldalról) a Pisa-i ferde toronyra hasonlított, felülről pedig egy csavar volt látható. Zikkurat lenne az? Vagy Dubai újabb megalomán álmára, a forgó toronyra hasonlít? Inkább ez utóbbi...
A másik komoly hiba, ami a mérési hibából fakadt, az h a nyílászárók és a falazás közt a szükséges és elégséges 1-2 cm "rés" helyett 5-15 cm-re sikeredett. Ez egy komolyabb vihar esetén is aggályos lehet, mert kurva szar, amikor a bedőlő 150 kg-os ablakszerkezet (no meg a vele együtt boruló, nála jóval könnyebb iting falazat) töri össze a két íróasztalt, rajta az összes főiskolai és egyéb fájlokat tartalmazó nótbúkokat. Emellett a beszerelés során is érdekes feladatokkal szembesültünk, melyekre kreatív megoldásokat sikerült találnunk.
A púrhab szigetelő, réskitöltő anyag, ami 1-2 cm-es résekehez kiválóan alkalmas. 5-15 cm-res réseket nem tölt ki. Ezt réteges lerakással a vízszintes síkokon megoldhatjuk, de a nyílászárók oldalábül egész egyszerűen kifolyik. Ezért megfelelő méretre tört hungarocell darabokat vágtunk ki és feszítettünk sűrű egymás utániságban a fal és a nyílászárók közé és azt töltöttük ki púrhabbal. Esztétikailag sem lett rossz.
Ja, szerintetek, le lett vakolva, festve azóta?
